Thomas Mann 1875-ben született Lübeckben. 1893-tól Münchenben élt, majd elhagyta Németországot, s Svájcba, 1938-ban Amerikába emigrált. 1952-ben tért vissza Európába, s Svájcban telepedett le.
Az első világháború alatt úgy látta, hogy a demokrácia ellentétben áll a németség ősi jellegével. A háború végére azonban fokozatosan eljutott egy demokratikus, humanista szemlélethez. A fasizmus ellen fellépett.
Műveinek egyik központi témája a művész helye a modern világban. Szerinte áthidalhatatlan ellentét van az élet és a művészet, polgár és művész között. Az élet normális, szokásos pályán fut, a művészeknek ettől el kell szakadnia a rendkívülibe, az átlagon felülibe, így azonban fennáll a veszély, hogy életellenes, gyenge és beteges lesz.

Tonio Kröger:
Az elbeszélés három részből áll, mindegyikben a vágymotívum variálódik. Kröger elidegenedett az élettől, de vágyódik utána. Felismeri, hogy a valódi művészi magatartás és a tevékeny polgári lét ellentétes egymással. A történet arról szól, hogy a hős miként néz szembe ezzel a ténnyel, és milyen következtetéseket von le.
Tonio tizennégy éves gyerekként észreveszi, hogy ő más mint a többiek. Érdeklődésének más az iránya, élesebben látja az embereket és a dolgokat. Miután a vágytól és szeretettől vezérelve kereste a kapcsolatot az emberekhez, s ez a törekvése kudarcot vallott, csalódásából levonja a következtetést, és elindul a maga útján.
Ezután az elbeszélés másfél évtized átugrásával folytatódik. Tonio művészete azon a meggyőződésen alapszik, hogy az embernek meg kell halnia ahhoz, hogy alkotó lehessen. Lizavettával való beszélgetés végére bevallja, hogy minden ellenkező látszat ellenére titkos szeretet él benne az élet, az emberek iránt.
Tonio felkeresi szülővárosát, majd egy dán fürdőhelyen találkozik a normális „kék szemű” típussal, amely mindig vonzotta. Ha az elbeszélés végén Tonio csatlakozna a vidám bálozó társasághoz, az saját tapasztalatainak, a művészetnek elárulása lenne. Számára csak egyetlen lehetséges magatartás kínálkozik: szemlélő marad, aki ebben az életben nem vesz részt, de szemlélődéséből meríti az erőt művészetéhez.
Az elbeszélés Lizavettához irt levéllel zárul, amelyben arról az új útról beszél, amelyen művészetében járni akar. Most már nem az emberen kívüliben és az embertelenben látja a művészet forrását, hanem az emberinek szeretetében.

A varázshegy:
A színhely egy svájci tüdőszanatórium. Hans Castorp, az átlagember itt hét év alatt éli át mindazt, amit a lenti társadalomban egész életén keresztül sem élhetett volna át. Találkozik a kor tudományos és áltudományos szellemi áramlataival, a fejlődéstannal, pszichoanalízissel, spiritizmussal és okkultizmussal. Megismerkedett még az anyagi világ szerkezetével, az emberi test felépítésével, a csillagászat, a zene kérdéseivel is. Castorp mindenféle hatást befogad, de nem tud választani a világnézetek közül. Az elhatározásra való képtelenség állapotából csak a háború ragadja ki.